Ügyfelem a webáruházának szerette volna növelni a forgalmát google hirdetésekkel, mivel elégedetlen volt az eddigi árbevétellel. Év elején kezdtünk el ezen dolgozni egy teljesen új hirdetési fiókkal.
Először ugye elvégeztem a kulcsszókutatást, hogy pontosan milyen kulcsszavakra keresnek az emberek, milyen kulcsszavakra érkeznek már most a látogatók és milyen kulcsszavakra kapnak forgalmat a konkurensek
És, hogy ezekhez mik a kapcsolódó kifejezések és ezeket kigyűjtöttem egy kulcsszótáblázatba, ami ugye majd az alapja lesz a hirdetéseknek.
Fontos még a kulcsszavakhoz kigyűjteni, hogy ezekhez külön mi a minimális és maximális licitösszeg amivel a meglévő szereplők licitálnak, ezt ugye a Google Ads kulcsszótervezőben meg lehet nézni,
Így majd mi is megtudjuk határozni, hogy mi az az összeg amivel számolnunk kell, illetve amit be kell majd állítanunk saját licitösszegnek, hogy megtudjunk jelenni.
Ezeket a licitösszegeket mindenképp érdemes kikutatni és kigyűjteni, hogy lássuk mennyibe kerülhet 1 kattintás nagyságrendileg, mert ugye akkor tudunk kalkulálni a saját iparágunkban vele, akármit is szeretnénk hirdetni,
Így jobban rátudunk látni, hogy jön ki majd ki a matek, illetve, hogy mennyibe kerülhet a hirdetések összköltsége.
Ezeken kívül megnéztem, hogy az ügyfelemnek, hogyan vannak csoportosítva a termékkategóriái, termékei, hogy mégis mik azok a témák, csoportok ami köré fogok rendezni majd 1-1 kampányt vagy hirdetéscsoportot amikor elkezdem építeni a kampányokat.
Ezután indítottam a kampányokat különböző termékcsoportokra bontva, keresési hirdetéseket megfelelően csoportosított hirdetési csoportokkal és egy új fiókhoz passzoló ajánlattételi stratégiával.
Monitoroztam, hogy hogyan teljesítenek a a különböző kampányok és ennek megfelelően módosítottam a licitösszeget, amivel sikerült megelőzni a versenytársakat a legtöbb helyen a megjelenésekben.


Ez szuper volt, mert elkezdtek jönni a látogatók és elkezdtek gyűlni az adatok és a konverziók is, mivel még a fiók ugye új volt, ezért fontos volt, hogy szépen növekedjen a statisztika, mert az adatok lesznek majd a későbbi optimalizálásnak az alapjai.
A keresőkampányok mellett indítottam shopping hirdetéseket is , szintén szegmentálva és termékkategóriákra bontva, illetve teszteltem a top30 terméket is egy külön kampányban.
A tesztkampányoknak a megtérülései átlagban még csak kb. 3-szorosak voltak, de mivel láttam, hogy voltak olyan kampányok, termékcsoportok amik 5-10-szeres megtérülésen voltak, így bíztam benne, hogy, ha összegyűlik elegendő konverzió akkor még jobb lesz a hirdetési fiók összmegtérülése azaz a ROAS-a.
Természetesen ahhoz, hogy az adatok gyűljenek be kellett állítani a megfelelő méréseket, mind a google analyticsben és mind a google ads fiókban, hogy majd ezek szolgáljanak alapjául a jövőben indítandó teljesítménymaximalizáló kampányoknak.
Ugye ezeket a kampányokat addig futtattam amíg nem gyűlt össze elegendő vásárlás, 15-20 db.
Miután ez megtörtént akkor kezdtem el használni a performance max hirdetéseket.
Itt ugye megnéztem, hogy mik azok a szegmensek, érdeklődési körök amik esetében az átlagnál magasabb a konverzió és ezeket is megadtam közönségjelnek a performance kampányokhoz.
Ezeket a szegmenseket a google analyticsben meglehet nézni, ha azon belül megfelelően vannak beállítva az e-kereskedelmi mérések és engedélyezve van az adatgyűjtés.
És ezek a performance max ( pmax, teljesítménymaximalizáló kampányok, ki hogy mondja 🙂 ) már az első napoktól kezdve látványosan jobban teljesítettek több mint 10-szeres megtérüléssel futottak, összességében azóta több mint 14-szeres megtérüléssel futnak az esettanulmány írásakor és még nincsenek teljesen optimalizálva.

A továbbiakban az lesz a terv, hogy indítok még 2 különböző ajánlattételi stratégiával is teljesítménymaximalizáló kampányokat és még jobban szegmentálni fogom,
kizárom azokat a termékeket amik nem hoznak elegendő hasznot, illetve tesztelem, hogy melyik stratégia működik még jobban. Így bízom benne, hogy még jobb megtérüléseket fogunk elérni vele.
Ezek mellett szeretném meggyőzni az ügyfelet, hogy emeljünk büdzsét, így akár termékkategóriánként lehet még jobban szegmentálni és minden kategóriához egyedi relevánsabb szövegeket, kreatívokat gyártani és így használni a teljesítménymaximalizáló kampányokat.
Ha webáruházad van mindenképp ajánlom Neked is a pmax kampányokat futtatni, ugyanis a legtöbb esetben nagyon jó megtérüléssel tudnak futni, illetve, ha van elegendő adat egyre jobban belehet optimalizálni őket.
Személyre szabott hirdetéskezésben pedig tud neked segíteni egy google ads ügynökség vagy egy google ads szakértő.
