Még a covid idején volt egy saját egytermékes webshopom amit üzemeltettem főiskola melett, ekkor bontogattam a szárnyaimat az e-kereskedelemben és az online marketingben.
Természetesen a google hirdetéskezelésben is láttam potenciált, mert ekkor már autodidaktata módon összeraktam pár hirdetést magamnak, és elvégeztem néhány kurzust a témában, illetve olvastam 1-2 könyvet.
Nem mellesleg a koronavírus üzleti szempontból nekem kapóra jött, mivel a hatására, megnőtt a home office és ezáltal volt néhány olyan termék amire jelentősen megnőtt a kereslet és én pont egy olyan piacon sikerült elinduljak, a covid előtt néhány hónappal.
Természetesen az én piacomon is hatalmas lett a verseny mivel a trendre sok versenytárs is megjelent, plusz ugye sok vállalkozás feltűnt a neten is, illetve néhányan belekezdtek online vállalkozásokba is.
Összességében az e-kereskedelem és a szereplők száma is nőtt jelentősen.
Az ábrában látszik majd, hogy összesen 21-en hirdettünk a googleben 1 termékre és ennek néhány kulcsszavára.
Emiatt erős volt a verseny és a nyomás is nagy volt, mivel még amikor indultunk 4-5 konkurencia volt csak, de a kereslet megjelenésére és mivel a termék jól konvertált, egyre többen lettünk és én is a maximális teljesítményt, és elérést szerettem volna.
Egy ilyen versenykörnyezetben minden részlet számít, a jó minőségi mutatók elérése, a legmagasabb megjelenítési arány elérése, a lehető legalacsonyabb áron.
A célzott hirdetések létrehozása volt az első lépés. Igyekeztem minél relevánsabb hirdetéseket készíteni és kiemelni azokat az előnyöket, amivel már én rendelkezem és a konkurensek még nem, hogy ezzel is megnöveljem a versenyképességemet és, hogy minél magasabb átkattintási arányt érjek el.
Ugyanakkor optimalizáltam a weboldal tartalmát, mivel nem csak az számít, hogy milyenek a hirdetések, hanem, hogy a honlapunk is megfelően konvertáljon továbbra is, mivel az a céloldal is befolyásolja a minőségi mutatót ahova érkeznek a látogatók a google hirdetésekből és ugye, ha a hirdetések minőségi mutatója jó akkor a hirdetési költségeink csökkenek és a megjelenésünk még jobb lehet.
Nem mellesleg a konverziós arány növekedéséről 🙂
Szóval, elkészítettem egy profi szövegíróval a landoló oldal szövegezését, csináltattam egy új designt a webshopnak és készítettem egy fotóssal jobb termékfotókat
És igyekeztem a lehető legtöbb értékelést begyűjteni az eddigi vásárlóktól, hogy ez is segítsen meggyőzni még több embert.
Ezek mellett, még figyeltem arra is, hogy a weboldal sebessége jobb legyen és ezzel a vásárlási folyamat is zökkenőmentesebb legyen.
Az eredmény egy szuper, designos, gyors, jól szövegezett oldal lett, amely nagy konverziós aránnyal rendelkezett, szóval az ezek az alapok is megvoltak.
Ebben a 9-10 hónapban amikor a kereslet az egekben volt több mint 60%-os megjelenítési részesedést sikerült elérjek, amikor a legtöbb jelentős versenytárs 15 és 40% között és az egyik legerősebb konkurensem 52%-on volt.
Így tehát a google hirdetésekből sikerült kihozni egy nagyon jó teljesítményt amivel abszolút elégedett lehettem, mivel 20 versenytársat számláló versenypiacon a minimális költségvetésemmel, uralni tudtam a google hirdetéseket a piacon.
Ami ugye ekkor tudta nekem biztosítani azt a megélhetést, így nem kellett menjek diákmunkázzak, hanem tudtam otthonról dolgozni.
A történet szépséghibája a webshopom szempontjából, hogy miután vége lett a karanténnak, amikor mindenki kiszabadult,a kereslet kb. ötödére esett vissza így a legtöbb versenytárs meg is szűnt.
Nekem megott maradt egy adag készlet, amit alig tudtam kisöpörni és miután a végére értem nem is rendeltem be több árut és ezek után úgy döntöttem, hogy jegelem a projektet, amit borzasztó nehezen éltem meg.
Persze jó volt, hogy a karanténnak vége volt, de a megélhetésem és az első sikeresebb webshop projektemet 2 év után végül abba kellett hagyni….., így végül más irányba kellett folytassam.
(Persze a mostani tudásommal másképp indítanék webshopot és látom azokat a hibákat amin ez a történet végül elbukott, ugyanis a webshop marketing ennél összetettebb)
De végülis vagy nyerünk vagy tanulunk és én sokat tanultam és tapasztaltam ezekből.
Az, hogy jelenleg google hirdetéskezelés és ppc kampánykezelés is a szolgáltatásaim közé tartozik ezekből a tapasztalatokból indult és innen jöt az ötlet és az erőforrás, hogy mi is lesz majd az új online vállalkozás amibe bele fogok kezdeni.
És azoknak az ügyfeleknek akiknek stabilabb alapjai vannak, még nagyobb hatást lehet elérni google hirdetésekkel.

