
Egy ügyfelem megkeresett, hogy szeretné kipróbálni a google hirdetéseket, mert megragadt egy árbevétel szinten amit nem tudott átlépni.
Mert a legtöbb ügynökség még mindig a megérzésekre épít – vagy pusztán a lájkokra hajt. Pedig egy vállalkozásban csak egy dolog számít igazán: a megtérülés.
A rosszul beállított célzások, kreatívok, vagy nem konvertáló kampányok naponta tízezrekbe kerülnek Neked – miközben a versenytársaid egyre több piaci részt hasítanak ki.
Ha úgy érzed, a hirdetéseid nem tükrözik a vállalkozásod valódi potenciálját, akkor itt az ideje, hogy olyan Meta hirdetéskezelő csapatra bízd őket, akik garanciával hozzák az eredményeket.
Az eredménygarancia feltételei
Minimum fél évnyi Meta hirdetési előzmény szükséges, legalább 500.000 Ft költéssel. Csak így tudjuk hitelesen összevetni a teljesítményt.
A garancia kizárólag olyan szolgáltatókra és webshopokra érvényes, amelyek mögött már működő üzleti modell és valós konverziós előzmények állnak.
Ha kampányaink nem teljesítenek bizonyíthatóan jobban, mint a korábbi hirdetéseid, visszafizetjük a munkadíjunkat.
Ez nem marketingfogás – ez valódi kockázatmegosztás. Mi csak akkor keresünk, ha Te is keresel.
Egy iparágon belül, egy földrajzi területen csak egy partnerrel dolgozunk. Nem hirdetünk a konkurensednek, így biztos lehetsz benne, hogy a stratégiáink csak a Te sikeredet szolgálják.
Nem találgatunk. Kampánydöntéseinket konverziós adatok, piackutatások és A/B tesztek alapján hozzuk meg – így lépésről lépésre növeljük az eredményeket.
Nem a lájkok számát vagy a kreatívok szépségét mérjük – hanem az új ügyfelek számát, a kosárértéket, az LTV-t és az ROI-t. Ez a valódi teljesítmény.
Gyors brief, kreatív leadás és már indulhat is az első konverziótermelő kampány.
Nem kötünk hosszú távú szerződéseket – a teljesítményünk fog megtartani, nem az apróbetűs rész.
Pontosan tudjuk, milyen kihívásokkal néz szembe egy hazai vállalkozás, és milyen hirdetési mixre van szükség a valós eredményekhez.
Ha nincs saját anyagod, mi legyártjuk neked. A kreatívokat nem csak szépnek, hanem konvertáló eszköznek tekintjük. A szöveg, a vizuál és a hirdetésfelület egységben dolgozik a céljaidért.
Üdvözöllek! A nevem Szabó Dániel, és én vagyok a csabaionlinemarketing.hu alapítója.
Több mint 5 éve dolgozom azon, hogy vállalkozások eredményesen szerezzenek új ügyfeleket az interneten keresztül – legyen szó Google hirdetésekről, Meta kampányokról vagy akár weboldalkészítésről.
Pályafutásom során nemcsak hirdetési kampányokat kezeltem, hanem webshopokat, szolgáltatói weboldalakat is építettem, sőt, online marketing ügynökségek tagjaként is értékes tapasztalatokat szereztem.
Szegeden élek, és mindig is fontosnak tartottam a folyamatos tanulást, fejlődést. Ez a szemlélet vezetett oda, hogy elindítsak egy saját irányítású üzletágat, melynek célja, hogy valódi támogatást nyújtson cégeknek az online vevőszerzésben.
Kezdetben egyéni vállalkozóként, szabadúszóként dolgoztam, de a kereslet, az eredmények és az ügyfélkör folyamatosan bővült. Mára már csapatban dolgozunk, és együtt kezeljük az ügyfeleink projektjeit – egyre összetettebb, stratégiai szemléletű kampányokkal, teljes marketing támogatással.
Hirdetéskezelő és alapító
Hirdetéskezelő és reklámstratéga
Hirdetéskezelő és tartalomstratéga
Tartalomgyártó és vágó
Tartalomgyártó
Fotós / videós
Fotós / videós
Fotós / videós
A Facebook és az Instagram naponta több millió magyar felhasználót ér el – így pontosan ott tudsz kommunikálni, ahol a célcsoportod idejét tölti.
A Meta rendszere lehetővé teszi, hogy életkor, érdeklődési kör, viselkedés vagy akár remarketing alapján szűrd a közönséged – így nem pazarolsz el egyetlen forintot sem feleslegesen.
A kampányok folyamatosan optimalizálódnak a konverziók alapján – minél tovább futnak, annál okosabban szállítják az eredményeket.
A Meta platformokon egyszerre tudsz márkát építeni, érdeklődőket bevonzani és azonnali vásárlást generálni – egy kézben tarthatod a teljes funnelt.
Akár napi néhány ezer forintos büdzsével is elkezdhető, de ha jól működik, könnyen skálázható akár milliós szintekre – megtérülésalapon.
A videók, carouselek és látványos képes hirdetések segítenek kiemelkedni a hírfolyamból, és érzelmi szinten is kapcsolódni a közönségedhez.
Az elmúlt évek során én és a munkatársaim számos sikeres kampányt futtattunk már le, amelyek konkrét, mérhető eredményeket hoztak ügyfeleimnek különböző iparágakban. Az alábbiakban néhány kiemelkedő eredményt láthatsz, alatta pedig részletesen megtudod tekinteni a teljes esettanulmányt.
Egy ügyfelem, aki megragadt egy szinten a Facebook hirdetésekkel, áttért a Google Ads-re is, és mindössze 2 hónap alatt sikerült megduplázni az árbevételét. Az optimalizált kampányoknak köszönhetően a Google Ads gyors eredményeket hozott számára, ami az üzlet folyamatos növekedéséhez vezetett.
Egy másik ügyfelem webáruháza 6 hónap alatt 21 millió Ft plusz árbevételt termelt a Google Shopping kampányok segítségével. A kampányaink során 26-os megtérülést értünk el, ami messze felülmúlta az ügyfél várakozásait.
Egy új google ads fiókkal 14-szeres megtérülést értünk el mindössze 3 hónap alatt. A precízen célzott Google Shopping kampányokkal gyors eredményeket produkáltunk, és az árbevétel jelentősen megnövekedett.
Egy saját projektem során, a COVID időszak alatt, egy új webshopot hoztam létre, amelynek kampányait optimalizáltam. Ennek köszönhetően a Google hirdetésekben az első helyre kerültem, megelőzve 21 konkurens vállalkozást. Ez bizonyítja, hogy megfelelő stratégiával még telített piacokon is lehetséges eredményeket elérni.
Nálunk a hirdetéskezelés nem csak annyit jelent, hogy feladunk pár kampányt a Facebookon. Mi egy komplett, konverzióorientált rendszert építünk fel számodra a Meta platformokon (Facebook + Instagram), ami valóban új ügyfeleket és bevételt termel.
Már az elején mélyre ásunk: megismerjük a piacodat, a célközönségedet, a termékedet és a céljaidat. Ez alapján stratégiát építünk, nem csak hirdetést indítunk. A célunk, hogy minden egyes hirdetés forint megtérüljön.
Itt el tudod olvasni bővebben az említett eredményeket esettanulmány formájában.
Egy ügyfelem megkeresett, hogy szeretné kipróbálni a google hirdetéseket, mert megragadt egy árbevétel szinten amit nem tudott átlépni.
Egy ügyfelem webáruházának a bevételét szerette volna növelni google ads hirdetésekkel és kifejezetten shopping kampányokban szeretett volna megjelenni.
Ügyfelem a webáruházának szerette volna növelni a forgalmát google shopping hirdetésekkel, mivel elégedetlen volt az eddigi árbevétellel.
Még a covid idején volt egy saját webshopom amit üzemeltettem, ekkor bontogattam a szárnyaimat az e-kereskedelemben az online vállalkozásokban és az online marketingben a nappali tagozatos tanulmányaim mellett.
A hirdetéskezelési garancia feltételei
Legalább 6 hónapnyi Meta hirdetési tapasztalat, 500.000 Ft feletti költéssel, hogy hiteles, korábbi eredményekkel tudjuk összevetni az általunk hozott teljesítményt.
A garancia csak olyan cégekre érvényes, ahol már létezik konverzióképes ajánlat, stabil vevőkör és bizonyított piaci igény – tehát valódi alapja van a kampányépítésnek.
Miért hoztuk létre az eredménygaranciát?
Töltsd ki az oldalon található jelentkezési űrlapot, hogy alapinformációk alapján előszűrhessük a projektet: mik a céljaid, mekkora a költségkereted, milyen weboldallal dolgozunk.
Egy kötelezettségmentes, kb. 30 perces hívás keretében átbeszéljük a vállalkozásod helyzetét, eddigi kampánytapasztalataidat, és hogy hová szeretnél eljutni. Itt már fel tudjuk mérni, mennyire tudunk Neked segíteni.
Megnézzük, mit csinálnak a versenytársaid, hogyan viselkedik a célcsoportod, és milyen tartalmak, ajánlatok működhetnek a Meta platformokon. Ennek alapján készítjük el a kampánytérképet.
Megírjuk a hirdetésszövegeket, elkészítjük a kreatív anyagokat (képek, videók, ha szükséges), és felépítjük a teljes hirdetési struktúrát. Beállítjuk a konverziómérést, remarketing listákat és a célzásokat is.
Miután minden a helyén van, elindítjuk az első kampányokat. Több variációt is futtatunk párhuzamosan, hogy kiderüljön, mi működik a legjobban. Már az első napoktól kezdve figyeljük az adatokat és reagálunk.
Havi szinten részletes riportot kapsz az eredményekről, de ha szükséges, akár hetente egyeztetünk. Tesztelünk, skálázunk, és minden fejlesztési ötletet javaslunk – hogy kampányaid mindig a lehető legjobban teljesítsenek.
Az ár a választott csomagtól, a kampány összetettségétől és a hirdetési büdzsétől függ. Minden ajánlatot egyedileg, skálázásra optimalizálva állítunk össze.
Minimum 75 ezer Ft havi szinten már ad egy alapot a tesztelésre. Az ideális induló költség azonban 2-300 ezer Ft, mellyel már több célzást, A/B tesztet és remarketinget is tudunk futtatni.
Igen, bármikor módosítható a csomagod – akár fel, akár lefelé – attól függően, merre tart a vállalkozásod.
Abszolút. A Meta kampányok kiválóan célozhatók lokáció alapján, így ha például csak egy városban vagy megyében szolgáltatsz, azt is pontosan tudjuk kezelni.
Semmi gond! Ebben az esetben segítünk a hirdetési fiók létrehozásában, technikai beállításokban, és már az alapoktól felépítjük a kampányrendszert.
Kérés esetén mi: szövegírás, grafika, videógyártás is megoldható.
Igen, heti vagy kétheti rendszerességgel egyeztetünk, és bármikor elérsz minket, ha változtatnál vagy kérdésed van.
Ha minden szükséges anyagot (képek, célcsoport-információk, hozzáférések) időben megkapunk, a kampány akár 5-7 munkanapon belül elindítható.
Nincs hűségidő. A célunk, hogy az eredmények miatt maradj, ne a szerződés miatt.
Ha nem tudunk a korábbi kampányaidhoz képest jobban teljesíteni, akkor aktiválhatod az eredménygaranciát, és visszafizetjük a munkadíjat.